2013. március 2., szombat

A NAP AMIKOR FÉLBESZAKADT A KACSAMESÉK

Vigyázat! Könnyen meglehet, hogy ezen cikk elolvasása sokak lelkében mély, még a gyermekkorban szerzett, mára némileg behegedt sebeket fog felszaggatni. Továbbá a kellemetlen élmények előidézése egyeseknél akár émelygést, rosszullétet is okozhat. Ezért ezen cikk elolvasása előtt feltétlen kérdezd meg pszichológusod, gyógyszerészed véleményét!


Egy szép vasárnap délutánon 1993 decemberében az ország fiatalkorú lakosságának nagy része a televízió képernyők előtt ült. Aznap – mint minden egyes vasárnap – a Magyar Televízió 1-es csatornáján a Családi Mozidélután a Disney-vel című, nagyrészt rajzfilmekből összeállított műsort vetítették. A műsor rendszerint a pénzes Dagobert bácsi és kelekótya unokaöccse, Donald kacsa történeteit elmesélő Kacsamesék című rajzfilmsorozattal kezdődött, majd egy-egy Ausztrál Expressz és Csipet Csapat epizóddal folytatódott.

Gyermekfejjel bizony azok a vasárnapok voltak a hét fénypontjai. Egyrészt azért, mert az MTV 1-en rajzfilmet ezen kívül nem nagyon adtak, másrészt meg azért, mert az MTV 1-es csatornája mellett még egyetlen egy csatorna volt fogható az országban, az pedig nem volt más, mint a főként halálosan unalmas parlamenti közvetítésekben és a Közjáték címmel ellátott sűrűn vetített rettenetekben utazó MTV 2. Egyszóval, hogyha valaki rajzfilmet akart vígyelni, akkor bizony erre csak vasárnap volt lehetősége.

Azon a bizonyos vasárnap délutánon rendben el is kezdődött a Kacsamesék. Aznap a „Gonosz bálna epizód” volt a soron, és éppen csak elkezdett kibontakozni a történet amikor Dagobert bácsi azt üvöltözte, hogy „Egy tengeri szörny felfalta a fagylaltom!”, de ekkor…

Megszakadt a mese, elsötétült a képernyő. Egy darabig még lehetett hallani, ahogy Dagobert három unokája azt kiabálta, hogy „Fogjátok le!”, majd egyszercsak megjelent a képernyőn az MTV kissé szocreál stílusú logója, és felcsendült a Chopin-féle Gyászinduló ismert dallama. Se egy magyarázó szöveg, se egy bemondó sehol. Továbbra is csak a logó volt látható. A Gyászinduló ismert taktusa lement vagy hússzor, vagy talán többször is. Senki sem tudta mi történt. Háború tört-e ki, vagy valami természeti csapás érte talán az országot? Azt kiírni a képernyőre, hogy mondjuk „bocs gyerekek, de a miniszterelnök bácsi elhalálozott” egyetlen illetékesnek sem jutott eszébe az MTV-nél.

Egyébként így utólag belegondolva esetleg kiírhatták volna ezt is: „Bicsibocsánat gyerkőcök, de a miniszterelnök bácsi, akinek egyébként a kormányával közösen sikerült az országot a csőd szélére juttatni azzal, hogy hátat fordított annak az Oroszországnak ami gyakorlatilag a hazai áruk biztos felvevőpiaca volt, szóval ez a miniszterelnök bácsi elhalálozott. Amúgy neki köszönhetitek azt is, hogy el lett privatizálva jónéhány magyar vállalat némi üveggyöngyért meg aprópénzért cserébe egyes nyugati cégeknek. Különben meg Németország még korábban felvetette, hogy ellentételezésként a korábban a Páneurópai Piknik során a keletnémeteknek nyújtott magyar segítségért elengedi a teljes magyar államadósságot, de a miniszterelnök bácsi ezt sem óhajtotta. Hát ilyen önsorsrontó ország vagyunk mi, jobb hogyha szokjátok.”

Végül, amikor már mindenkinek a könyökén jött ki a Gyászinduló dallama, megjelent a képernyőn Boross Péter miniszterelnök-helyettes és bejelentette a miniszterelnök Antall József halálát. Hogyha már megjelent, akár ezt is elmondhatta volna: „A most elkövetkező pár évben mi, az országotok vezetői, politikai hovatartozástól függetlenül jól el fogjuk adni azt a nemzeti vagyont, ami még nagyszüleitek és szüleitek sok évtizednyi kemény munkájával jött létre. Így mire ti felnőttök és munkát vállaltok, jó esélyetek lesz arra, hogy csakis külföldi tulajdonú multinacionális vállalatnál tudtok majd csak elhelyezkedni. Az is fix, hogy ötödannyi bérért fogtok legalább kétszer annyit gürizni, mint azonos munkakörben lévő külföldi kollégáitok. Szokjatok hozzá, ez egy ilyen hely. Hehehe.”

A Kacsameséket aznap már nem folytatták tovább. Az ismétlés hétfő délelőttönként szokott lenni. Másnap, hétfő délelőtt az MTV igen-igen „értelmes” szerkesztőinek sikerült megismételni a megszakított adást. Gyászindulóstul. Egy nemzedék vallja azt, hogy a politikába vetett bizalma azon a vasárnapon rendült meg végleg. Mivel az MTV később sem ismételte meg azt a részt, sokak számára nem derült ki, hogy mi történt azután, amikor Dagobert bácsi fagylaltját felfalta a tengeri szörny...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése