EZERNEGYVEN

A magyarországi kereskedelmi televíziók rendszeres heti nézettségi adatait elnézegetve néha joggal merül fel az emberben az a jámbor óhaj, hogy talán jobb volna a „sötét” - vagy legalábbis annak mondott - középkorban élni.

Hiszen akkoriban ugye, hála az égnek televízió még nem igen akadt, így az emberek is hasznosabb dolgokkal ütötték agyon az időt ahelyett, hogy a népbutító kereskedelmi televíziók „műsorait” nézték volna. Micsoda szép BeleValó, NekedValó és egyéb rettenetektől mentes idők is lehettek azok!

A televízió csatornák nézettségi adatai szerint az elmúlt pár évben a hazai tévénézők közül naponta akár kétmilliónyian is örömüket lelték-lelik az olyan, a nívóját tekintve mélyen a bányászbéka hátsó fertálya alatti opuszokban mint a „Maunika”-show, a Való Világ akárhányadik szériája, a BeleValó, a NekedValó, no meg a „Taigetosz” feleséget keres. Joggal merülhet fel az emberben a kérdés, hogy valóban van-e hazánkban kétmillió, vagy akár több olyan honfitársunk akik az efféle „műsorok” megtekintésében lelik örömüket, és semmi egyéb jobb és hasznosabb szórakozásuk (családi beszélgetés, olvasás, zenehallgatás, vagy legalább zabhegyezés, esetleg vonatkerékpumpálás) nem akad, avagy előfordulhat-e, hogy maguk a nézettségi adatok nem tükrözik a valóságot.

Nos némi Google-lal végzett keresgélés után kiderül, hogy egy adott műsor esetén a kétmilliós nézetség korántsem kétmilliónyi valós nézőt jelent. Magyarországon a televíziós nézettségi adatok felmérését egy AGB Nielsen Médiakutató Kft nevű cég végzi. A módszerük a következő: az ország teljes területén mintegy 1040 háztartásában helyeztek el egy-egy olyan a televízióhoz csatlakoztatott készüléket, ami visszajelzést küld arról a cég központjába, hogy adott napon melyik családtag milyen műsort mennyi ideig nézett a tévében. A beérkezett adatokat hetente összesítik, és az azokból készült kimutatásokat a szerződött partnereik számára elérhetővé teszik.

A különböző csatornákra vonatkozó százalékos arányokat aztán az egyes, az adatokat közzétevő médiumok átszámolják az ország majd tízmilliós lakosságára. Így hát, hogyha azt olvassuk valamelyik újságban, hogy az egyik napon csaknem kétmilliónyian voltak kíváncsiak arra, hogy a ValóVillában „ki kivel mit hogyan, meg amúgy is” akkor az nem kétmillió embert jelent, hanem az 1040 monitorozott háztartás mintegy ötödét, azaz 205 családot.

Így az ország televíziónézőinek átlagos mentális képességéről és kulturáltsági fokáról már jóval bizakodóbb képet alkothatunk, és megnyugodhatunk, hogy nem szükséges a kertben túlélőbunker építésébe fognunk, mert még nem jött el kis hazánkban az agyatlan zombik kora – bár néhány parlamenti közvetítést megtekintve azért ebben nem lehetünk annyira biztosak.